2019. december 3., kedd

Vízcsöppnyi gondolatok

Napok óta gondolkodom, hogy miért nem azonnal azzal kezdtem, hogy mindent lepublikálok és közzéteszek, amikor minden végzettségem és tudásom meg is volt, és megvan hozzá!

Nagyon nagy mulasztás volt a részemről, és az igazság részéről, hogy magamba tartottam nagyon sok olyan dolgot, amely közérdekű információt tartalmaz, takar.

Ha kicsit elgondolkodik az ember, milyen hátrányokat okoz vele, akkor azon is el kell gondolkodnia, milyen előnyökhöz jut vele, ha nem jár folyton a szája, és amikor rátámad valaki, akkor tud hallgatni, egészen addig, míg meg nem találja a forrásokat - főleg, ha nem tudja magyarázni a rá támadó ismeretlen tettét, a személyét és a tettek okát.

Talán jobb is, hogy nem publikáltam le mindent, hanem inkább azt az utat választottam, hogy szó nélkül újra- és újra felépítek mindent..

Nincs időm azonnal a közepébe vágva ismertetni mindent, és sok időt másra fecséreltem el. Nem másoknak kellett volna tájékoztatást írni, és másoknak átadni az anyagokat, hanem önkezűleg intézkedni és intézni mindent.


Úgy döntöttem., hogy nem csak a Botránykönyvben írom le a történeteket, és teszem nyilvánossá az adatokat, hanem ennek megfelelően saját, önálló blog fogja segíteni azt a munkát is, mint számos más adatot, fotókkal, hangfelvételekkel és videókkal.

Több évtizedes munka, és nyomozati munka áll a hátam mögött, nagy hallgatásokkal, rengeteg képzéssel és tanulással, önfejlesztéssel és oktatással.

Van akik hangoskodnak és felkerülnek a köztársasági zászló mellé más munkájával, és van akik dolgoznak, és némán a munkájukat pecséttel is ellátják. Mások viszont önzőek és nagyszájúak, akik nem veszik észre az adatcseréket és a jogvédelmi iratokat... és elfelejtenek lehivatkozni dolgokat.

A bukást mindig a hibák és az ember önző természete okozza.. szokták mondani.. Etika.. Az etika bár veleszületett dolog az embernél, fejleszthető. Hogy sok szakmával az ember milyen eljárásokat használ arra, hogy a gátlástalan emberek a környezetében megváltozzanak, és a 9-27 szakmájából ne folyon a kezére kerüljenek valamilyen módon, azt  is maga dönti el. Hol hatékony valami.. hol nem. Ha elrontom, újra bele fogok botlani a másik területen a tolvajba, a visszaélőbe...

És újra és újra elő kell venni az adatokat az elejéről.. és újra és újra oda fog vinni a rendszer, ahol kezdtem, ahol kezdted..

Talán, ezt a kis eszmefuttatást végre megérted!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése